image
image
image
image
image
image
image
image

Opera-ajándék Győrnek CD-n és élőben

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója hozta el Győrbe a több mint félszáz CD-ből álló gyűjteményt, szeptemberben pedig élőben is fellépnek az operaház művészei városunkban…

 

A 2017-es Magyar Opera Napja alkalmából a Magyar Állami Operaház egyedülálló CD-gyűjteményt jelentetett meg, amely a hazai operakultúra 200 esztendejének remekeit fogja egybe. A Magyar Opera200 című kiadványt a hazai városi könyvtárakba és zenei intézményekbe juttatja el az Opera.

 

„Győr számomra egy nagyon kedves város, hiszen három évig tanultam itt a zenei karon.” – emlékezett vissza Ókovács Szilveszter. A főigazgató elmondta, jó kapcsolatokat ápolnak a győri művészekkel, a filharmonikusok igazgatója, Fűke Géza az osztálytársa volt, az ötvenhárom CD egyikén pedig a Győri Filharmonikus Zenekar játéka is hallható. Megemlítette Forgács Péter színházigazgatót is, aki első szóra befogadta az operaház szeptemberi előadását.

 

„A Magyar Opera 200 díszdoboz 53 korongja 35 válogatott operaművet tartalmaz, melyek célja operairodalmunk bemutatásán túl azok ismertté, népszerűvé tétele, valamint a zenehallgató közönség ösztönzése azok rendszeres hallgatására, időről-időre történő elővételére.” – fogalmazott a főigazgató. A Magyar Állami Operaház operát népszerűsítő turnéja keretében Győrbe is ellátogat, szeptember 14-én a színházban a Turandot hallható koncertszerű előadásban, nyolcvan fős énekkarral, gyermekkarral, többek között Lukács Gyöngyi, Kriszta Kinga és Szvétek László előadásában, Medveczky Ádám dirigálásában.

 

A város nevében dr. Somogyi Tivadar alpolgármester köszönte meg a felajánlást. Mint mondta, városunkban nívós a komolyzenei élet, és az igényes közönség számára igazi csemegét kínál az operaház. Hozzáfűzte, a könyvtáron keresztül igyekeznek megteremteni annak a lehetőségét, hogy minél többen megismerkedhessenek a különleges lemezekkel.

 

Dr. Horváth Sándor Domonkos a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója megjegyezte, nevükkel ellentétben a könyvtárak nem csak könyveket tartanak, de például zenei gyűjteményeket is. Győrben külön hangtár van, amely a minőségi hanganyagok iránt érdeklődőket szolgálja ki, és amely most egy nagyon értékes sorozattal bővült.

 

Országos szinten egyébként közel ezer könyvtár és zenei intézmény gyűjteménye gazdagodik majd ezzel a hiánypótló kiadvánnyal, amelyet a Magyar Állami Operaház a jövőben tovább bővít.