image
image
image
image
image
image
image
image

Folytatódik a győri közlekedésfejlesztés

A városi úthálózat jelentős fejlesztése várható az idén, amelynek fontos eleme az újrainduló lakóutca program. A lakóutcák felújítására csak az idén 1,7 milliárd forintot szán a város, amelyből húsznál is több útszakasz újulhat meg…

 

Az önkormányzat saját forrásából megvalósuló, az Útkezelő Szervezet szakmai programja szerint sorra kerülő útfelújításokat vesszük górcső alá: „Közel száz kilométer utcát, közel húsz kilométer járdát és kerékpárutat, valamint 35 csomópontot újított fel, épített át az Útkezelő Szervezet 2006 óta, amelyre az önkormányzat eddig több mint 13 milliárd forintot biztosított.” – tekintett vissza Borkai Zsolt polgármester a mögöttünk hagyott időszakra, majd hozzátette, 2018-ban ismét több milliárd forintot fordít a város az útfejlesztésekre, csak a lakóutcák felújítására 1,7 milliárdot. Az idei felújítások során mintegy nyolc kilométer út újul meg és közel két kilométer hosszú kerékpárút burkolatát cserélik ki. A polgármester hozzátette, az útfelújításokhoz szervesen kapcsolódik a közvilágítás korszerűsítése is, amelyre az idén félmilliárdot is meghaladó összegben fordít a város. Kiemelte, az Útkezelő Szervezet hatalmas munkát végez a városi úthálózat fenntartásával és azzal a szakmai munkával, amivel ennek folyamatos korszerűsítését biztosítják. „A győri úthálózaton jelentős forgalom bonyolódik, ezért kezeljük minden évben kiemelt feladatként annak korszerűsítését. Amit lehet, pályázati forrásból valósítunk meg, a többit pedig saját forrásból, többek között a Lakóutca program keretében.” – hangsúlyozta a polgármester.

 

„Az önkormányzat tulajdonában és üzemeltetésében 758 km hosszú úthálózat áll, amelynek fenntartását az Útkezelő Szervezet végzi. A szervezet minden évben sürgősségi rangsort állít fel a beavatkozás fontossága szerint. Az önkormányzat idén 5,14 milliárd forintot biztosít saját forrásból az Útkezelő Szervezet számára az önkormányzati utak üzemeltetésére és felújítására.” – mondta el Prédl Antal az Útkezelő Szervezet vezetője. Hozzátette, költségvetésük több, mint felét teszi ki az utak üzemeltetése, kisebb felületű út-és járda szakaszok felújítása, javítása, az úthálózat kátyúzása, a jelzőlámpák, beléptető rendszerek, hidak üzemeltetése, valamint ebből a költségvetési rovatból finanszírozzák a város közvilágítási áramdíját és rendszerhasználati díját, továbbá a közel 27.000 négyzetméter felületű útburkolati jelek felújító festését, jelzőtáblák karbantartását, cseréjét, újak elhelyezését. Emellett mintegy 2,5 milliárd forintot a korszerűsítésekre, felújításokra fordítanak, ebből a keretből közel 1,7 milliárd forint jut a Lakóutca programra és mintegy 600 millió a közvilágítási, díszvilágítási hálózat korszerűsítésére.

 

Lakóutca program 2018.

 

ÚT, ÚTSZAKASZ

VÁROSRÉSZ

Új Bácsai úton jelzőlámpa építése az Irinyi János úti gyalogátkelőhelynél

Révfalu

Nagyhegy utca felújítás III., befejező ütem

Győrszentiván

Szigethy Attila út autóbuszöblök létesítése Verseny utcánál és a Szigethy Attila út 99. előtt, továbbá burkolat felújítás

Adyváros

Orgona utca felújítása

Nádorváros

Lajta út – Ikva utca jelzőlámpa építése

Marcalváros

Mécs László út – Kovács Margit utca jelzőlámpa építése

Marcalváros

Újélet út – Ormos út körforgalom építése

Ménfőcsanak

Újító utca felújítása

Újváros

Levendula utca felújítása (Lepke utca és Mozsár utca között)

Szabadhegy

Török Ignác utca felújítása csapadékvíz elvezető csatorna építésével

Szabadhegy

Búzakalász utca kiépítése (zsákutca szakasz)

Kismegyer

Vasútsor felújítása I. ütem (Mogyorós utca és vasútállomás között)

Győrszentiván

Újkapu utca felújítása

Belváros

Tihanyi Árpád út 69. mögött parkoló építés II. ütem

Adyváros

Szabolcska utca burkolat felújítás

Nádorváros

Mécs László út parkoló építés

Marcalváros

Reptéri út felújítása (Dohány utca és Martin út között)

Gyárváros

Pinkóca utca felújítása

Újváros

Rózsa utca felújítása

Ménfőcsanak

Győzelem út – Horgas utca csomópont átépítése új gyalogátkelőhellyel

Ménfőcsanak

Pusztaszeri utca felújítása

Jancsifalu

Tihanyi Árpád úti kerékpárút átépítése a Kórház mellett

Adyváros

Bem tér nyugati oldal felújítása

Nádorváros

 

Közvilágítás korszerűsítések 2018.

Bem tér parki járdahálózatnál közvilágítás korszerűsítése

Nádorváros

Eötvös park közvilágítás korszerűsítése

Belváros

Bartók Béla út – Szent Imre út közvilágítás korszerűsítése

Nádorváros

Mátyás tér közvilágítás korszerűsítése

Gyárváros

83-as főút győri bevezető szakasz közvilágítás korszerűsítése

Marcalváros I-II.

Burcsellás köz – Jakobinus köz – Beér köz – Transzportház köz közvilágítás kiépítése

Újváros

 

Mindemellett folytatódik az Ifjúság körút felújítása és a Bécsi kapu tér átépítése is; mindkét munka finanszírozásában 1,1 milliárd forint értékben az állam is szerepet vállal. Az Ifjúság körút burkolatfelújítása várhatóan március végén fejeződik be teljes körűen, a Bécsi kapu tér pedig év végén. A tér felújítását megelőzően közművezeték cserék, régészeti feltárások zajlottak, most az új felület kialakítása, vasbeton szerkezeti elemek építése van soron. A tér átépítése nagy helyigénnyel jár, így áprilistól november végéig több lépcsős korlátozást vezetnek be, amelyről az Útkezelő Szervezet folyamatos tájékoztatást ad. A Bécsi kapu tér fontos helyszíne a Győrkőc fesztiválnak, ezért a szervezőkkel és a kivitelezővel történt egyeztetés alapján megállapodás született a tér rendelkezésre bocsátásáról és a fesztivál használatára alkalmas munkaterület kialakításáról június végére.

 

Az elmúlt hat évben minden városrészben jelentős fejlesztések történtek akár útépítés, csomópont átépítés, csapadékvíz elvezetés, valamint közvilágítás korszerűsítés terén mintegy 17 milliárd forint értékben. Az útkezelő több, mint 35 kilométer hosszan avatkozott be kisebb-nagyobb, vagy teljes körű felújításokkal. Persze 2018-ban sem kizárólag a lakóutca program keretében valósulnak meg munkálatok, illetve történnek munka-előkészítések, hiszen állami és TOP-os források is rendelkezésre állnak. Többek között csapadékvíz elvezetési munkák Bácsa városrészben, a Tatai út kapacitásbővítése, a Jókai út felújítása, de példaként említhető a Pesti út, a Szent Imre utca egy szakasza, az Ipar utca, vagy éppen a Szigethy Attila utca is.