image
image
image
image
image
image
image
image

EYOF-kocka kerül a körforgalomba

Elkezdődött az Új Bácsai út középső körforgalmának felújítása, amely egészen rendhagyó díszítést kap, hiszen a közepébe az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megnyitóján látott kocka kerül a résztvevő országok zászlajával…

 

A 2015-ben indult körforgalom felújítási program egy különleges állomásához érkezett. Hazánk első olimpiai eseményének egyik jelképe kap ugyanis helyet az Új Bácsai úti középső körforgalomban. „Az EYOF nem csak nagy siker volt, de nagyon sok győri érezte magáénak, ezért is törekedtünk arra, hogy a megnyitó ünnepség egyik fontos kelléke olyan helyszínre kerüljön, ahol sokan láthatják.” – mondta el a munkálatok kezdetén Radnóti Ákos városüzemeltetésért felelős alpolgármester. Hozzátette, a körforgalomba kiépítik az öntözőrendszert, gyepet telepítenek, fákat, cserjéket, virágokat ültetnek.

 

A kivitelezés előtt egyébként az EYOF-kockát alkalmassá tették a kültéri kiállításra, amelyen az ötkarikás versenyen részt vett ötven ország zászlaja lesz látható. A kocka oldallapjai egyenként 36 négyzetméteres felületet jelentenek, amelyek díszvilágítást is kapnak, erről 16 energiatakarékos led fényforrás gondoskodik majd. A beruházás a tervek szerint augusztus végére készül el.

 

Mint megtudtuk, az idén megújul a Kodály Zoltán – Földes Gábor út kereszteződésében lévő körforgalom zöldszigete is, de tervezik még két nagy forgalmú főút körforgalmának megújítását is. Az egyetem melletti, Kálóczy téri körforgalom szépítése nemrég készült el. Az alpolgármester kiemelte, mivel Győrben közel száz körforgalom van, a megújítási program egy folyamatos, ütemezett tevékenység a Győr-Szol Zrt. részéről, amelynek szakemberei az elkészült zöld szigetek gondozását is végzik.